2022.10.07
Fenntartható zöldségtermelés megújuló energiával – röviden így foglalta össze vállalkozásuk alapvető célkitűzését Feczák Tamás, a Hódkertész Kft. ügyvezetője. A vállalkozás az ország három legnagyobb zöldségbeszállítójának egyike, amely idén kertészet kategóriában elnyerte az Agráriumért OTP Díjat is.
„Szülői indíttatásra, családi alapon fogtunk bele a kertészkedésbe 2001-ben” – emlékszik vissza a kezdetekre Feczák Tamás, a Hódkertész Kft. ügyvezetője. Mindezt agrárdiplomával a zsebükben tették, hiszen hozzá hasonlóan édesapja és bátyja is a Debreceni Agrártudományi Egyetemen végeztek. „Kis korunk óta kint voltunk a szántóföldön, és számomra elképzelhetetlen lett volna bármi másba belevágni, mint ahogy ma is nap mint nap nagy boldogsággal tölt el, hogy ezt csinálhatom” – jelezte, hogy nem bánta meg pályaválasztását.
Az induló 2,5 hektáros terület mára a termelő tagokkal együtt több mint 30 hektárosra növekedett – írta le egy mérőszámmal a Hódkertész Kft. kezdetektől végbement fejlődését a cég ügyvezetője. Ez évi 15 ezer tonna fölötti mennyiséget, több mint 6 milliárdos árbevételt jelent, egyben azt is, hogy több mint 300 családnak adnak munkát. Közben pedig a három legnagyobb magyarországi zöldségbeszállító egyikévé váltak. „Nagy motivációt ad, hogy már a feleségem is itt dolgozott a húsz éve elkezdett családi vállalkozásban, azóta két gyerekünk is született, és látjuk azt a hatalmas lehetőséget, hogy akár egy harmadik generációs családi kertészet is kialakulhat” – tette hozzá. Az is büszkeséggel tölti el, hogy a leszedett zöldségeik másnap már a polcokra kerülnek.
Számomra a legfontosabb, hogy a fogyasztóknak vitamindús zöldséget tudjunk szállítani, amit az egymás iránti – vagyis a vásárlók és köztünk, illetve a munkatársaink közötti – bizalom, és a munka szeretete tesz lehetővé” – fogalmazta meg cégvezetői alapfilozófiáját. Utóbbinak fontos része az is, hogy megújuló energiával, termálvízzel, illetve napelemmel termelik a fürtös és koktélparadicsomot, a paprika- és uborkaféléket.
A cégvezető büszke arra, hogy az összes munkatársával napi szintű kapcsolata van, a cég életében vezetőtársaival együtt nem csak a folyamatokat ellenőrizve, hanem tevékenyen is részt vesz. Hogy mennyire eredményesen, azt nem csak a kiérdemelt Agráriumért OTP Díj jelzi, hanem az is, hogy a vásárlók keresik az áruházláncok polcain a Hódkertész termékeit. Legnagyobb kihívásnak az indulástól, vagyis 2001-től a folyamatos beruházásokat, a 2-3 hektáros egységenként történő építkezést, illetve – a zöldségágazatban mindig kulcskérdésnek számító – munkaerő biztosítását nevezte. A pandémia megjelenése újabb higiéniai megoldások bevezetésére sarkallta őket, de „mivel eddig is hidrokultúrás kertészetben dolgoztunk, ezekhez a plusz fertőtlenítésekhez, valamint az új előírásokhoz könnyebb volt az alkalmazkodás” – mondta.
A cég jövőképe határozott és optimista: „miután itthon már a hazai igényeket teljes mértékben ki tudjuk elégíteni a tavaszi és az őszi hónapokban is, a jövőbeni tervek között az exportpiacok meghódítása szerepel” – jelölte meg az irányt az ügyvezető. Az elmúlt három-négy évben már rá is léptek erre az útra, de hogy tartós legyen a siker, szükséges, hogy az év minden napján termeljenek, ráadásul egyre nagyobb mennyiséget. Ennek érdekében már elkezdték telepíteni a LED-megvilágítást, amiben 1,5 és 3 hektárnál járnak, és felkészültek rá, hogy ha megvan a piaci igény, további fejlesztéseket indítanak.
„A pandémia és a háború következményei is rámutattak arra, mennyire létfontosságú az alapvető élelmiszerek termelése. Azt javaslom, hogy aki szívvel-lélekkel dolgozik, az vágjon bele és fejlesszen nyugodtan, akár banki hitelek segítségével is” – szűrte le az élelmiszerpiacon kialakult helyzet egyik tanulságát. Ezt saját, illetve a Hódkertész példáján keresztül is mondja, hiszen a cég soha nem habozott, ha fejlesztésről volt szó, és megtalálta a banki partnert is.
„Az OTP Agrárral 2008-ban kezdődött a kapcsolatunk, amikor egy kéthektáros, modern, hatméteres üvegház építését terveztük. Az OTP volt az a partner, amelyik teljes vállszélességgel – és el kell mondanom, hatalmas kockázatot vállalva – mellénk állt, és így belevágtunk az egyébként sikeres projektbe” – emlékezett vissza az első közös munkára. Mint mondta, azóta is harmonikus kapcsolatban működnek, összes beruházásukat az OTP Agrárral együtt valósítják meg. „Úgy gondolom, hogy az elmúlt években nem tudtunk volna ilyen rohamosan fejlődni, ha nem lett volna mögöttünk egy olyan bank, mint az OTP” – nyomatékosította, hozzátéve, hogy bátran állítja: az agrárágazat finanszírozói közül a legnagyobb rutinja az OTP Banknak van.
Jövőbeni terveik között említette, hogy meglévő üvegházaikat LED-es megvilágítással szerelik föl, amihez – annak nagy beruházási igénye miatt – szintén banki finanszírozást fognak igénybe venni.
Ajánljuk további friss híreinket a témában.