„Mindig tudtunk újítani” – Vaszkó László és Vaszkó Gábor, az Agri-Corn Kft. tulajdonos-ügyvezetői

2024.04.30

Ha nehéz helyzetben is voltunk, kijöttünk belőle – foglalta össze Vaszkó László, az Agri-Corn Kft. alapítója, milyen út vezetett ahhoz, hogy Élelmiszeripar kategóriában nemrég elnyerték az Agráriumért OTP díjat. A vállalat innovációs képességét jól jellemzi, hogy már a következő 10-20 évre is kijelölték termékfejlesztéseik irányát.


Ha leegyszerűsítjük, a sok egyéb mellett egy kitartó sógor is kellett ahhoz, hogy Vaszkó László 1992-ben megalapítsa a kukoricafeldolgozással foglalkozó Agri-Corn Kft.-t. Azért kezdett bele az agrárvállalkozásba, mert a sógora, aki akkor egy kukoricalisztet felhasználó nagyvállaltnál dolgozott, sokszor felhozta, hogy csináljanak egy céget, amelyik kukoricalisztet gyárt a vállalatnak. Ezt aztán össze is hozták, a család és két külső tőkebefektető közreműködésével. Menetközben a tőkebefektetők kiszálltak, az Agri-Corn maradt a Vaszkó család tulajdonában, a nagyvállalat pedig befejezte a kukoricaliszt-alapú termékek gyártását.


Új piacokat kellett tehát találnia a Monostorpályiban működő Agri-Corn-nak, és ahogy az alapító elmondta, itt mutatkozott meg vállalkozásuk nagy értéke: az, hogy mindig tudtak újítani, ezáltal új termékekkel előállni és megtalálni új vevőiket. Ezek önmagukban is elégedettségre adhatnak okot, de arra a legbüszkébb, hogy fiai – Gábor és Péter – beszálltak, és ők is tulajdonosok lettek a vállalkozásban. „Mindig mentünk előre, ösztönösen jöttek az ötletek és a megoldások, de az új gondolatok igazán akkor keletkeztek, amikor a fiúk is bekapcsolódtak – közgazdász-, illetve élelmiszermérnök végzettséggel” – ecsetelte a generációs frissítés előnyeit.

Az Agri-Corn az alapításkor a kukorica malomipari feldolgozásával kezdte, és azóta is ezzel foglalkoznak: a kukoricaszemből különböző frakciójú és beltartalmi értékű termékeket állítanak elő, majd azokat tovább feldolgozzák. A cég 53 munkatársat foglalkoztat, emellett 200 családnak nyújt biztos piacot azzal, hogy évente 40-50 ezer tonna kukoricát vásárol fel tőlük. Körülbelül 20-25 ezer tonna darát gyártanak, amit elsősorban a pehelygyártók és a söripar vesz fel. Az alapanyag 15-20%-ából lesz liszt, aminek egy részéből a saját üzemükben gluténmentes kukoricatésztát készítenek, a fennmaradó részt pedig exportálják, valamint a keletkező csírából olajat gyártanak.

Az időről időre felmerülő nehézségekkel kapcsolatos hozzáállásukat jól jellemzi, hogy amikor egy tőkebefektető kérdezte, hogy mit csináltak, amikor nehéz helyzetbe kerültek, azt felelték: „kijöttünk belőle”. Ez akkor azt jelentette, hogy folytatták a probléma megoldásának keresését, ami jól mutatja, hogy az Agri-Corn alkalmazkodóképessége nagymértékben az új ötleteknek és a kreatív hozzáállásnak köszönhető.

Ezt fia, Gábor is megerősíti. „A családban viccesen úgy szoktuk mondani, hogy mindig sokkal több ötletünk van, mint pénzünk. Ezért nem csak a következő öt, hanem 10-20 éves távlatban is megvan a stratégia, hogy milyen irányba szeretnénk tovább fejlődni” – mondta, érzékeltetve, hogy tervekből nincs hiány. Ezek között hangsúlyos a termékinnováció, illetve céljuk a feldolgozottsági szint növelése. „Nem állunk meg a száraztésztáknál, már most a fejünkben vannak azok az új termékek, amelyek előállítására üzemet fogunk építeni a következő 5 évben” – avatott be a részletekbe.

A vállalkozásnak az OTP volt az első bankja, a kapcsolat 1992-re, a cégalapítás idejére nyúlik vissza, azóta is partnerük és számlavezető bankjuk. Vaszkó László a vállalat és a bank kapcsolatát egy házassághoz hasonlította, ami akkor tud hosszú távú lenni, ha megvan benne a bizalom, az empátia és a megértés. Az OTP Agrárral való kapcsolatukat ilyennek látja.

Az első közös projektjük a malomépítés volt, jelenleg a forgóeszköz-finanszírozásban és a termény-felvásárlásban működnek együtt. Gábor ehhez azt is hozzátette, hogy üzleti modelljük fontos eleme, hogy az őszi betakarításkor megvásárolják az egész éves kukoricamennyiséget, hiszen csak így tudják garantálni azt a kiváló minőséget, amit utána a végtermékeinkben is viszont szeretnének látni. Az ehhez szükséges több milliárd forint forrás előteremtésében nagyon jó partner az OTP Agrár.

Ez a stabil kapcsolat sok előnnyel jár: a pandémia ideje alatt például az Agri-Corn volt az egyetlen kukoricamalom a közép-kelet-európai térségben, amelynek stabil alapanyagbázisa volt, ami által újabb piacokat tudtak meghódítani, hiszen a nem szállító partnerek helyére azonnal be tudtak lépni. „Az OTP Agrárt csak ajánlani tudom mindenkinek, hiszen a mi példánk is azt mutatja, hogy megálmodunk valamit, és a bank partner abban, hogy ezeket az álmokat valóra váltsuk” – mondta az együttműködésről.

Ajánljuk további friss híreinket a témában.

Betöltés...